A szakáll dicsérete

Kicsit körülnéztünk a nagyvilágban, hogy a híres(ebb) arcok, akik szakállasok azok miért. Mármint miért szakállasok. Azt találtuk, hogy aki nem az az azért nem, mert vagy éppen növeszt, illetve botorságában, vagy valamilyen szerep miatt levágta.

brad-pitt-hobo-beardBrad Pitt szakállát igazából Angelina Jolie-nak köszönhetjük. Ő volt az, aki elérte a férjénél, hogy növessze meg az arcszőrzetét, mert sokkal férfiasabb tőle. Nos, ezzel nehéz lenne vitatkozni. A színész, amikor épp nem forgat minimum borostás, de általában szakállat növeszt. „Imádom, hogy ha rendesen ápolom selymes és puha.” Igen, szerintünk használ szakállolajat. Jól látható (ezen a képen is), hogy emberünk civilben előnyben részesíti az arcszőrzetet, még akkor is, ha szerepei kedvéért rendszeresen simára borotválják.

Jamie Dornan-t nem feltétlenül írnám le a nyálas Szürke ötven árnyalata miatt, amiben játszik (bocs csajok), amikor ilyeneket mond (és egyébként a Hajsza című sorozatban egész jó): „Nem szeretem magam szakáll nélkül.” És pont.

jamesJames McAvoy-t, a skót színészt szinte soha nem látni szakáll, vagy borosta nélkül a vörös szőnyegen. Ezért: „Két munka közt mindig megnövesztem a szakállam. Hadd nőjön addig, amíg nem fizetnek nekem azért, hogy leborotváljam.” Milyen legyen egy skót színész szakálla? Természetesen vörös, vagy ahogy ők mondják ginger (gyömbér). „Néha megkérnek rá, hogy fessem be a szakállam, amire mindig nemet mondok!” Helyes.

Öltözködési tanácsot jó szívvel fogadhatunk el Ashton Kutchertől: „Minél vadabb a szakállad annál elegánsabban öltözz!” Persze erre rögtön van is cáfolatunk, a mindig bagó és whiskey szagú Zakk Wylde.

Zacc Wylde-ot csak azért tesszük be ebbe a bejegyzésbe, mert még nem volt, és szerintünk Zakk Wylde igazi „Badass” (leírhatjuk, mert a mi blogunk, „Tökös csávó”. Na.) Szóval, az idézet valahogy így hangzik: „A férfi annyira férfi, mint amennyire szakáll a szakáll, amit visel.” (Aki tud jobb fordítást posztolja!)

zakk

Végül adózzunk egy hatalmas bólintással Rolf Harrisnek, (nálunk nem annyira ismert ausztrál komikus aki az ötvenes évek óta Angliában él, műsort vezet, fest és arrafelé nagyon népszerű). Vagyis inkább a feleségének. Ezért: „Soha nem borotválom le a szakállam és a bajszom. Egyszer megtettem egy jótékonysági ügy miatt, de a feleségem csak annyit mondott, Jézusom, pont úgy nézel ki, mint egy amerikai veterán autó, amiről minden krómozást eltávolítottak!”

 

Rusty 1942 Buick automobile with front damage and broken headlights, no glass

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük